Malina Hedvig
| 2012. január 17. kedd

Malina Hedvig-ügy: sajnálkozik a szlovák állam

 A Szlovák Köztársaság kormánya sajtónyilatkozatban sajnálatát fogja kifejezni a Malina Hedvig ügye kapcsán. Ez derül ki a Szlovák Köztársaság és Malina Hedvig között megkötött megállapodásból, amelyet jóváhagyott a strasbourgi Európai Emberi Jogi Bíróság – közölte hétfőn az Aktuálne.sk szlovák hírportál, amelynek értesülése szerint a döntés már megtalálható a bíróság honlapján is.

„A Szlovák Köztársaság kormánya elismeri, hogy a panaszos esetében léteznek bizonyos körülmények, amelyek kétségeket vetnek fel azzal kapcsolatban, be voltak-e tartva a panaszosnak az általános emberi jogok chartája által biztosított emberi és állampolgári jogai” – áll a szlovák állam és Malina Hedvig közti megállapodásban.

A strasbourgi testület határozatában azt írja: tudomásul veszi a felek közti megegyezést és meggyőződése, hogy a megállapodás az emberi jogoknak az általános emberi jogi chartában rögzített elvek tiszteletben tartásán alapul.

 

Malina Hedvig ügye 2006. augusztus 25-én vette kezdetét, amikor az akkor 23 éves diáklányt Nyitrán két bőrfejű megverte, állítólag azért, mert mobiltelefonon magyarul beszélt.

A diáklány – aki azóta férjhez ment és kétgyermekes anya lett – 2007. november 22-én fordult az Európai Emberi Jogi Bírósághoz. A szlovák kormánynak 2011. szeptember 30-ig kellett válaszolnia a bíróságnak. Ezt követően a testület megvizsgálta, összhangban van-e a létrejött egyezség az Emberi Jogok Európai Egyezményével. A testület jóváhagyta a megegyezést, ami egyben azt is jelenti, hogy Hedvig ezzel az üggyel többé nem fordulhat Strasbourghoz, s nem követelhet semmiféle anyagi kártérítést az államtól. Az egykori diáklány anyagi kártérítést nem, csak erkölcsi elégtételt kért, s ennek a kormány bocsánatkérése megfelel.

A szlovák kormányt nem köti határidő, hogy meddig kell a sajnálkozó sajtónyilatkozatot kiadnia, de az Emberi Jogi Bíróság Miniszteri Bizottsága ellenőrzi, hogy a felek eleget tettek-e a megállapodásban vállaltaknak. Lubica Pilcová, a kormány sajtóosztályának vezetője újságíróknak azt mondta, hogy a nyilatkozatot napokon belül kiadják.

Ugyanakkor a szlovák főügyészségen még folyik a 2007 májusában indított vizsgálat az állítólagos hamis tanúzás ügyében, amelyben Malina Hedvig továbbra is vádlottként szerepel. Robert Kalinák volt belügyminiszter ugyanis azt állította: az eset nem történt meg, illetve másképpen történt, mint ahogy azt a lány állította. Azóta Malina Hedvig ellen az ügyben eljárás folyik.

Roman Kvasnica, Hedvig ügyvédje szerint ha a kormány kiadja a nyilatkozatot, paradox helyzet áll elő. „Teljesen elképzelhetetlen jogi helyzet jön létre, ahol egyrészt Szlovákia azt mondja, hogy Malina Hedvig emberi jogait megsértették, másrészt viszont továbbra is folyik ellene az eljárás” – jelentette ki. Szerinte ez a mai szlovákiai valóság – idézte az ügyvédet a Bumm.sk hírportál.

Az eset vizsgálata továbbra is folyik a főügyészségen. Kedden a megvert lány pszichiáterét hallgatják ki. Kvasnica az Aktualne.sk megkeresésére megjegyezte: szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy az ügy békés rendezéséről szóló határozat bármilyen hatással is lehet a főügyészségi vizsgálatra.

MTI
[EPSB title="Új Szó: a Malina Hedvig-ügyben érik a szlovák bocsánatkérés" href="http://presszo.ro/2011/09/uj-szo-a-malina-hedvig-ugyben-erik-a-szlovak-bocsanatkeres/"]Elismerte a szlovák kormány, hogy sérültek Malina Hedvig, a 2006 augusztusában Nyitrán megvert magyar diáklány emberi és állampolgári jogai, mivel a hatóságok nem vizsgálták ki megtámadásának körülményeit . [/EPSB]

Címkék: , ,

Kategória: Külföld

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.