szent-gyorgyi-albert-konferencia-szeged
| 2012. március 23. péntek

Szent-Györgyi Albert Konferencia Szegeden

 Több mint ezer kutató részvételével szerveznek négy napos tudományos konferenciát Szegeden Szent-Györgyi Albertre emlékezve, aki 75 évvel ezelőtt kapta meg a Nobel-díjat.
 

A tanácskozás célja az emlékezésen túl az, hogy szót ejtsünk a tudomány jelenéről, jövőjéről és ráirányítsuk a figyelmet a tudományos kiválóságokra és a kutatásra – hangsúlyozta Pálinkás József, az MTA elnöke. A kilenc Nobel-díjas kutató – Peter C. Doherty, Bert Sakmann, John E. Walker, Aaron Ciechanover, Andrew V. Schally, Ada E. Yonath, Tim Hunt, Robert Huber és Eric F. Wieschaus – plenáris előadásokat tart, emellett a szekcióüléseken orvosbiológiai témák lesznek napirenden, úgy mint a kardiológia, immunológia, genetika és molekuláris biológia, neurobiológia, gasztroenterológia és a tuberkulózis.

Szent-Györgyi Albert a magyar tudományos élet egyik kiemelkedő személyisége, Budapesten született 1893-ban, tanulmányait előbb Magyarországon, majd Angliában folytatta. 1931-től visszatért Magyarországra és a szegedi kutatóintézetbe tevékenykedett. Az orvosi és élettani Nobel-díjat a C-vitamin (aszkorbinsav) felfedezéséért ítéltek oda neki 1937-ben. Ezen vitamint a méltán híres szegedi paprikából sikerült izolálnia. Az ő nevéhez fűződik még egy fontos anyagcsere folyamat leírása is, amit később Szent-Györgyi-Krebs-ciklusnak neveztek el.

 

(a cikkben található kép forrása: szegedma.hu)

Címkék: , ,

Kategória: Magyarország, Tudomány

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.