Hoszakadas-a-szivre-laszlo-zita-harag-gyorgy
| 2012. március 24. szombat

Versszínház a Színházi Világnapra

 Március 27-én, este 6 órától a Színházi Világnap tiszteletére újra elhangzanak Nagy László versei a Szatmárnémeti Északi Színház Ács Alajos Stúdiótermében.
 

A László Zita önálló estjén elhangzó költemények tavaszba és télbe csábítják a nézőket, akik a lélek rejtett tájaira, a tudat ésszel mérhető pontokon túli, szentségesen tiszta tereire, a történelem csikorgó helyszíneire juthatnak el általuk. „Himnuszt rebegünk minden időben, becézzük a világ sebeinek címerét viselő cédrust, siratjuk az anyja után haló kiscsikót, megidézzük József Attilát, mentjük fogunkban tartva a szerelmet, és hisszük, valljuk mindvégig a Csodát” – nyilatkozta a költőt idézve versösszeállítása kapcsán a művésznő.

Az előadásban közreműködik a produkció zeneszerzője és rendezője, Hencz József. László Zita produkciója a tavalyi színházi évadban már szerepelt a teátrum műsorkínálatában, és 2011 tavaszán a Szatmár Megyei Kultúrkaraván elnevezésű rendezvénysorozat közönsége is megismerkedhetett vele.

Jegyek 12 lejes egységáron kaphatók a színház jegypénztárában.

 

Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulat közleménye

Címkék: ,

Kategória: Kultúra, Szatmári hírek

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.