bekulakeny-hangu-targyals-rmdsz-emnp-mpp
| 2012. április 21. szombat

Békülékeny hangú tárgyalást folytattak a választási összefogásról

 Közeledtek a nézetek azon a kolozsvári nyilvános tárgyaláson, amelyen a három magyar párt helyi vezetői egyeztettek a lehetséges önkormányzati választási együttműködésről.
 

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem termében pénteken este megtartott nyilvános tárgyalást az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) kezdeményezte, miután március 29-én nyílt levélben sürgette a magyar pártok kolozsvári megegyezését. A tanácskozáson mindhárom párt vezetői elvben késznek mutatkoztak a megegyezésre.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviseletében megjelent Kötő József parlamenti képviselő konkrét javaslatot fogalmazott meg. Szerinte ha a magyar pártok elfogadják, hogy az RMDSZ által jelölt Eckstein-Kovács Péter legyen az egyetlen magyar polgármesterjelölt, nyitottak tárgyalni egy közös kolozsvári önkormányzati képviselőjelölt listáról. “Le kell ülnie a három pártelnöknek, hogy megalkossák a közös jelöltlistát” – jelentette ki Kötő. A képviselő azt is megjegyezte, április 11-én lejárt a közös választási jelek bejegyzésének a határideje, ezért a törvény nem teszi már lehetővé, hogy mindhárom párt jele alatt induljon a közös lista.

Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke, a párt kolozsvári polgármesterjelöltje megfontolásra érdemesnek minősítette az RMDSZ ajánlatát. Hozzátette, a közös választási jel bejegyzését annak idején az RMDSZ utasította el, de a választási törvény még mindig lehetővé teszi a helyi koalíciók bejegyzését, csak a koalíciót alkotó pártok már csak a nevükkel szerepelhetnek a szavazólapon. Gergely Balázs elmondta, a polgármesterjelölt kérdésénél lényegesen fontosabbnak tartja azt, hogy közös képviselő-jelölti listát állítson a három párt. Egy a közelmúltban végzett közvélemény-kutatás eredményét említette, amely szerint a kolozsvári magyarságnak 58 százaléka szavazna az RMDSZ-re, ha a szövetség önállóan indul. Egy hárompárti koalíció listáját a felmérés szerint a kolozsvári magyarok 77 százaléka szavazná meg. Az EMNP alelnöke szerint a kolozsvári magyarság elvárja a magyar pártoktól az összefogást.

Csép Sándor, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kolozs megyei elnöke elmondta: nemzeti érdek, hogy minél több magyar ember legyen az önkormányzatokban. Csép arra szólította fel a másik két párt vezetőit, hogy már szombaton jelöljék ki a tárgyalódelegációkat, és üljenek le, hogy az együttműködés konkrét lépéseit megbeszéljék. Az MPP megyei elnöke fontosnak tartotta, hogy az elkövetkező időkben mindhárom párt helyi szervezetei bizalomerősítő lépéseket tegyenek.

A 2011-es népszámláláson a 309 ezer lakosú Kolozsváron kevéssel több mint 49 ezren – 15,94 százalék – vallották magukat magyarnak. A 27 tagú városi tanácsban az RMDSZ-t öten képviselik.

A június 10-i önkormányzati választásokat szabályozó törvény a korábbi romániai gyakorlattól eltérően egyfordulós polgármester-választást ír elő, így elméletileg fennáll annak a lehetősége, hogy egyes helyeken akár a szavazatok 30-40 százalékával is mandátumot szerezhet egy-egy polgármester-jelölt. Korábban mindhárom magyar párt megnevezte a kolozsvári polgármesterjelöltjét.

 

MTI nyomán

(a cikkben található kép forrása: erdely.ma)

Címkék: , , ,

Kategória: Belföld

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.